Életutam és szakmai hitvallásom

Pszichológiai tanulmányaimat Debrecenben kezdtem, majd egy ösztöndíjnak köszönhetően BSc diplomámat egy angliai egyetemen szereztem meg. Éltem Londonban és Spanyolországban, utaztam a világ körül, sok és sokféle emberrel, kultúrával találkoztam, s mindezek még inkább tágították az emberek iránti nyitottságomat.

A számomra fontos dolgok – a szeretetkapcsolatok, a család, a természet és az állatok közelsége, az elfogadás és a pozitív életszemlélet – mind megmutatkoznak a szakterületeimen, így személyiségem és szakmám összefonódásával végzem pszichológiai munkámat. Hiszek az emberi értékekben, az építő emberi kapcsolatokban, és abban, hogy a nehéz életkörülmények, traumatizáló események és megbetegítő kapcsolatok hatására siklik félre egy életút, gyengül meg az önértékelés, indulnak el a szorongások, és romlanak meg a szociális kapcsolatok. Visszafejteni a történéseket, rávilágítani a hibás kapcsolódások struktúrájára és a rossz beidegződött mintákra, valamint „félreismert önmagunkra” már nagy teljesítmény, innen kezdhetünk építkezni, lelkünket és kapcsolatainkat egyenesbe állítani. Munkámmal a testi-lelki immunrendszer stabilizálásában, az egészséges önismeret és önbecsülés kialakításában, valamint az építő emberi kapcsolatok helyreállításában szeretnék segíteni.

Végzettségeim

Diplomák

  • Krízisintervenciós szakpszichológus – Pázmány Péter Katolikus Egyetem (2024 – folyamatban)
  • Pszichológia mesterdiploma (szociál- és szervezetpszichológia irány) – Debreceni Egyetem (2006 – 2007)
  • Pszichológia Bachelor of Sciences diploma – Roehampton University, London (2004 – 2006)
  • Pszichológia alapképzés – Debreceni Egyetem (2001 – 2004)

Módszerspecifikus képesítések

  • Sématerápiás konzultáns  – Magyar Sématerápiás Egyesület / International Society of Schema Therapy ISST (2023 – akkreditáció alatt)
  • Család- és párkapcsolat-terapeuta – Magyar Családterápiás Egyesület (2013 – 2018)
  • Lovasterapeuta – Magyar Lovasterápia Szövetség (2010 – 2014)
  • Autogén Tréning relaxációs terapeuta – Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület (2011 – 2013)

Módszerspecifikus tanulmányok

  • Érzelmekre Fókuszált Terápia alapképzés – Dr. Scott R. Wooley, The International Centre for Exellence in Emotionally Focused Therapy ICEEFT (2023)
  • Integratív hipnoterápia (KIP, NLP) alapképzés – Integratív Pszichoterápiás Egyesület (2013 – 2014)
  • Diák- iskolai relaxáció specializációs továbbképzés – Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület (2014)
  • Humán Erőforrás Menedzsment szakirányú továbbképzés – City University, London (2006 – 2007)

Egyéb tanulmányok

  • Tudatos jelenlét (mindfulness) a klinikai gyakorlatban workshop – Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE) – (2024)
  • Rendszertábla mint intervenciós eszköz tréning – Wiesner Erzsébet (2023)
  • A családon belüli szexuális bántalmazás rendszerszintű megközelítése workshop – Martine Nisse, Centre des Buttes-Chamont (2023)
  • Párkapcsolat és trauma workshop – Magyar Családterápiás Egyesület (2022)
  • Párkapcsolati zavarok, patológiás kapcsolatok, krízisek, válás, élet a válás után workshop – Magyar Családterápiás Egyesület (2019)
  • Asszertív (szociális kompetencia) tréning – Magyar Viselkedéstudományi és Kognitív Terápiás Egyesület (2016)
  • Kutyaterápia tréning – Csodakutya Állatasszisztált Terápiás Alapítvány (2015)
  • Érzelmekre Fókuszált Párterápia workshop – Magyar Családterápiás Egyesület (2014)