Életünk során testünk és lelkünk számtalan stresszhelyzetnek van kitéve, folytonos megfelelési kényszerben élünk, amelybe akár bele is betegedhetünk: testi és pszichés zavarok is megjelenhetnek. Létfontosságú néha megállnunk, és időt szánnunk a pihenésre, lazulásra – ezt pedig tehetjük akár pszichológiai direkt módszerekkel is, így jóval hatékonyabban célt érhetünk. Az Autogén Tréning az egyik legnépszerűbb relaxációs módszer, amely viszonylag rövid idő alatt, könnyen elsajátítható, ugyanakkor hatékonysága kétségtelenül kiemelkedő. A tréning során testi szintről indítunk folyamatokat, melyek kihatnak a lélekre is, azaz az izmok ellazulását pszichés elengedettség követi. A páciens fokozatosan sajátítja el a technikát, alkalomról alkalomra tanulja meg a módszert, amelyet otthon is gyakorol. Minden új rész egy-egy pszichés területet érint. A módosult tudatállapotban megélt élményeket a páciens feldolgozza a pszichológussal, felszínre kerülnek az elakadások, így egyszersmind egy testi és lelki önismereti folyamat is zajlik. Mire a páciens elsajátítja a módszert, megtanul hatni a testére, ezzel együtt a lelkére is. Szorongáskeltő, feszült helyzetekben bármikor segítségül tudja hívni, és képes akár egy párperces relaxálással revitalizálni a testét, stimulálni az éberségi szintjét.
A relaxációs terápia történhet klasszikus rendelői keretek között, de egyes elakadásoknál javasolt a lóháton való relaxáció, a terapeuta és a páciens egyeztetése alapján. A lovas relaxációban a természet jelenléte, az állat nyugalma, a közös „passzív mozgás” különleges hatással bír. Az állat a lengő hátával, egyenletes, ritmikus mozgásával, meleget sugárzó testével biztonságot ad, és beleringat egy ellazult, nyugodt tudat- és lelkiállapotba. A ló és lovas együtt lazulnak el, a kettőjük nyugalma pedig kölcsönösen erősíti egymást.